hirdetés

Fiatalító szex

Szakemberek újfent arra a megállapításra jutottak, hogy a szex csodát tesz a szervezettel: heti három alkalom és tíz évet letagadhatunk!
2005.04.03 21:57

hirdetés

A rendszeres aktív mozgás után rögtön a második helyen a szex áll a fiatalság megőrzésének eszközei közt. Persze azt már eddig is sejtették, hogy a rendszeres nemi élet jót tesz a test és lélek fiatalságának, de most már azt is sikerült kiszámolni, hogy pontosan mit jelent a "rendszeres" szó: heti három alkalom már elég ahhoz, hogy átlagosan 7-12 évet letagadhassunk valódi korunkból. Ha ennél kevesebbszer ölelkezünk párunkkal, akkor kicsit kevesebbet fiatalodunk, több alkalomtól viszont nem nő a fiatalodás mértéke.

Nem kell tehát attól tartani, hogy túlzásba vinnénk a szerelmi hancúrt, sőt: a legjobb, ha a fiatalító rendszeres testmozgást maga a szeretkezés jelenti. Egy dologra azonban felhívják a szakemberek a figyelmet: a félrelépések épp az ellenkező hatást váltják ki, mivel a szorongás, a lebukástól való félelem olyan stresszhelyzetet teremt, amely gyorsítja az öregedést. Ezzel szemben viszont a kiegyensúlyozott kapcsolatban történő heti három (vagy több) ölelkezés zsírégető hatása javítja az alakot, a boldogsághormonok csökkentik a feszültséget, a kiegyensúlyozott ember pedig sokkal energikusabbnak, fiatalosabbnak látszik.

Szóval: ki mennyire szeretne fiatalabbnak látszani? (Képes Bulvár, ma.hu)

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Gyógyító szexualitás Szex - az "új" kozmetikai csodaszer? Szex és fiatalság Szexeljünk gixerek nélkül! A gyakori szex fiatalít Hárman az ágyban - Szex áldott állapotban Csúcsszex tippek Beszéljünk - a szexről! Fejfájás ellen vegyen szexet! A férfiak vallanak magukról - kutatás az egészséges szexualitásról

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Köhögés: Hogyan kezelje?
2012. febr. 11. 14:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.