
A féltékenység megöli a kapcsolatokat
A féltékenység, betegség. Nehezen vagy szinte alig gyógyítható. A féltékeny embernek nincs egy nyugodt pillanata, és önkéntelenül partnere zaklatottságáról is gondoskodik.
2004.09.04 22:50, Forrás: tantralap.hu
A hamis filozófia
Sokak szerint a féltékenység természetes. Érvelésük szerint, ha valaki szereti a párját, akkor féltékeny rá, szeretné megtartani, kicsit uralni. Létezik az a szemlélet is, miszerint "a párom a tulajdonom is egyben", és úgy kell őrizni, mint a házamat. Csakhogy a tárgyakkal ellentétben a partnernek van személyisége, önálló tudata és szabad akarata. Ennek csorbítása ellenállásba ütközik. A féltés és aggódás - ami tényleg természetes - nem lehet azonos a féltékenységgel és az uralkodással, a számonkéréssel.
A "vírus"
A "vírus" a személyiségben és a neveltetésben rejtőzik. Aki egykeként mindig mindent megkapott, vagy nagyobb családban nevelkedett ugyan, de mindig ki tudta magának harcolni, amit akart, vagy aki naponta látott féltékenységi jeleneteket, szinte természetes, hogy saját párkapcsolatába is átcsempészi a tapasztalatokat. Sárkány születik.
A sárkány hét feje
1.
Hol jártál? Hová mész? Mikor jössz? - azaz az állandó számonkérés. Ez eleinte természetesnek tűnik, s ha nem mérgesedik el, akár a féltés és aggódás természetes jele is lehet. Ha már kezd túlmenni a tűréshatáron, akkor nyugodtan konstatálhatjuk: megszületett a sárkány első feje.
2.
Hazudsz! - a második fej kifejlődésének biztos jelzése. Mindegy, hogy mit mond a partner, a kérdező azt nem hiszi el. Állandóan azt feltételezi, hogy a párja kicselezi, becsapja, átveri. Eleinte csak vádaskodik, majd elkezd nyomozni, utána telefonálni, leskelődni, kérdezősködni. Ekkor már nemcsak a fej létében lehetünk biztosak, hanem abban is, hogy a fej tüzet okád.
3.
Hogy nézel ki? - elsősorban a férfiak alkalmazzák a partnereikkel, de végül is egyenjogúság van. Ebben az esetben a férfi nem engedi partnerének a kivágott blúzt, a miniszoknyát, a sminket, nehogy a hölgy másoknak is feltűnjön. Ekkor meggyőzi a partnerét arról, hogy alapvetően ez a megjelenés neki nagyon előnytelen. A második fokozat szerint: nagyon erkölcstelen. A harmadik fokozat szerint: gusztustalan.
4.
Hogy nézel rá? - ez meg a nők mániája. Nem tudják elviselni, ha partnerük megfordul egy formás nő után vagy bármilyen dicsérő megjegyzést tesz. Az ilyen férfi nem mesélhet dicsérőn a volt partneréről, de még a kolléganőjéről, a bolti eladóról sem. Ez a nő legszívesebben a vakkal házasodna, férjét pedig pórázon sétáltatná.
5.
Ki volt eddig? - a leltározó partner a kapcsolat elején udvariasan és kíváncsian felmérte a helyzetet, hogy partnerének milyen kapcsolatai voltak, kivel hogyan ismerkedett meg. Majd élete végéig felhasználja a hallott információkat arra, hogy kombináljon. Meg van győződve arról, hogy a partner eddigi cseleit továbbra is megtartotta, és állandóan harcra kész állapotban van. A volt partnerekről csak egyszer lehetett mesélni, a továbbiakban vörös posztó, tabu téma, s ha az utcán találkoznak, kötelező átmenni az út másik oldalára. Az eddigre már ötfejűvé fejlődött sárkány hörög és dohog is mérgében.
6.
Azt csinálod, amit én akarok! - azaz a partner átveszi a teljes uralmat. A férfiak kalickában tartják feleségeiket, az idősebb férfiak a fiatalabb partnereiket legfeljebb arany kalickában, de ez a tényen mit sem változtat. A nők annyira beosztják a férfi idejét, hogy ne legyen ideje, kedve és energiája másik nőre még gondolni sem. Ha ügyes és cseles a nő, a férfi ezt észre sem veszi. Ha durvább: még a nyakörvet és a párjára rakja.
7.
Megöllek! - ez a sárkány hetedik, tüzet okádó, ordító és félelmetes feje. Nem lehetsz másé sem, ha már az enyém nem (úgy) vagy (ahogy én akarom). A gyilkosságok nagy része az egész világon, még ma is szerelemféltésből van. A feldühödött sárkány már vak és tombol. Esze nincs, csak indulata.
Elmebajhoz vezethet
A sárkány a birtoklási és uralkodási vágy. Ez egy idő után rögeszmévé válik, sokszor komoly elmebajhoz is vezethet. A gondolatok csak egyetlen téma körül forognak, s miközben rabságban akarja tartani a párját, nem veszi észre, hogy maga lett az érzése rabja.
Mi a megoldás? Ha valaki felismeri magán a "betegségre" utaló jeleket, sürgősen próbáljon változtatni rajta, mert elviselhetetlen partner lesz. Ha nem sikerül? A féltékeny embert el kell hagyni. Másikat, egy toleránsabbat kell választani helyette.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Az igazi háziállat-kedvelők nemcsak egyedi nyakörveket és pórázokat alkotnak, de kutya- és macskabútorokat is, melyeken akár a falon is elférnek a kedvencek...
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak

Nyugdíj - Kérdőjelekre szólítja fel Európát a svéd kormányfő
Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán azt hangoztatta: az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét.
A hideg parancsol
Tél - Atomerőműveket indítottak újra Németországban
Gyorsaság, stabilitás és növekedés, tehermegosztás
Válságmegoldás: hármas kihívást lát Cséfalvay
A pártok megállapodtak a részletekről
Szabad az út a görög mentőcsomag előtt
"Központi jelentőségű a jövő szempontjából"
Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?
Luxus a pihenés
Ausztriában csak a gazdagok utaznak
Stabilitás legyen és növekedés
IMF: folyamatos a párbeszéd a magyar kormánnyal

Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Van rá esély, hogy nem a legmegfelelőbb eszközöket használjuk, még ha igazán érzéki szexet szeretnénk is - a titkos fegyver a száj. Íme egy kis útmutató, hová célozzuk a csókokat.
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?
A nyári gyerekek télen nagyon szenvednek
Még ma kiderülhet, hogy ez a bajunk - születésünk óta
Akiknek ez a nap szenvedés...
Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve
Második alkalommal rendezték
Jóllakott a Foodapest: bezárt a terülj-terülj-asztalkám

Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Egyre több luxusautótól válnak meg az olaszok, mióta megsokszorozódtak az adóhatósági ellenőrzések.
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben

18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Elképzelték már valaha, milyen lehet, mikor egy zsúfolt fogadáson a barátnőjük a fülükbe súgja: nincs rajtam tanga? Nos, Cassandra másképp oldotta meg, de ezt érdemes látni!
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Magyar feliratot követelnek az Update termékekre
Már megint ostorozzák Schobert Norbit
A világ legjobb 10 bármixere közt egy magyar is
Képek - Összecsaptak a vodka nagymesterei
Seherezádé Kingát viszi magával
Képek - Tényleg szöszipárbaj lesz a ValóVilágban
Ez aztán a zöld szemű... De nem szörny!
18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
Seherezádénak drukkol a jogászlány
Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
Trenkwalder Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.Flottaértékesítő
Hovány Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.10 00:41
- A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?2012.02.10 00:39
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 00:38
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 00:01
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.09 23:53
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



