
A tejzsír nem káros, sőt...
A legfrissebb eredmények azt igazolják, hogy a természetes tejzsírok fogyasztásának csökkentésével fontos bioaktív anyagoktól fosztották meg az emberi szervezetet.
2004.12.09 20:00

Abból mindig baj van, ha átesünk a ló túlsó oldalára. A legjobb elméletek, a legtudományosabb megállapítások is visszájára fordulhatnak. Ez történt a koleszterin elleni hadjárattal is.
Az ötvenes évek közepén sikerült bizonyítani, hogy a vér koleszterin szintje és az érelmeszesedés között összefüggés van, vagyis a túl sok koleszterin károsítja az ereket, oka lehet a szívinfarktusnak. Mivel a koleszterin fõként állati eredetû zsírokkal kerül a szervezetbe, kézenfekvõ volt a teória: kevesebb állati zsírt kell fogyasztani, helyette a növényi olajokat kell elõtérbe helyezni.
Az ennek érdekében indított világméretû kampány olyan jól sikerült, hogy - ahogy mondani szokták - a fürdõvízzel együtt kiöntötték a gyereket is.
Mirõl is van szó?
A túlzott koleszterin szemlélettel megalapozatlanul egy sor olyan terméket is a vádlottak padjára ültettek, amelyeknek éppen, hogy ott kellene lenni a táplálékaink között. Az is az igazsághoz tartozik, hogy csupán a legújabb kutatások derítették ki egyes élelmiszerekrõl, hogy méltatlanul mellõzték. Ez történt a természetes vajjal is. Az emberek egészségéért indított kampány ugyanis menet közben olyan irányt vett, hogy nem az állati zsír és növényi olaj került szembe egymással, hanem a margarin a vajjal.
A legfrissebb - alig 1-2 éves - kutatási eredmények azonban azt igazolják, hogy a természetes tejzsírok fogyasztásának csökkentésével fontos bioaktív anyagoktól fosztották meg az emberi szervezetet. Máris számos tudományos közlemény jelent meg errõl nyugaton, s Magyarországon is kezdenek erre felfigyelni a táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek.
A kutatásokat az indította el, hogy a világon végigsöprõ koleszterin elmélet által indított kampány hatásaként azt várták, hogy jelentõsen csökken a magas vérkoleszterinnel küzdõk száma, kevesebb érrendszeri betegség alakul ki. Nem így történt!
Jogos a kérdés, hogy akkor az eddigi koleszterin elmélet nem volt igaz? Akik betartották az orvosok és táplálkozástudósok tanácsait és megváltoztatták az étkezési szokásaikat, fölöslegesen tették?
Szó sincs róla. Hiszen mindaz igaz, amit az állati eredetû zsírokról megállapított a tudomány. Az is természetesen igaz, hogy összefüggés van a zsírok, és egyes élelmiszerek fogyasztása és a vérzsír szintje között, valamint, hogy a magas vérzsír tartalom érrendszeri betegségeket, ennek szövõdményeként szívinfarktust, agyi érelzáródásokat okozhat.
Miért nem jó, hogy kevés tejterméket fogyasztunk?

A tejzsírban 4-5 olyan anyag található, amely külön-külön is, de együtt különösen nagyon fontos védelmet nyújtanak a szervezetnek. Az egyik fontos alkotóelem a konjugált linolsav. Ez olyan esszenciális (az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen) telítetlen zsírsav, amely természetes védõanyag. Kiderült róla, hogy jelentõs rákellenes hatása van, a többi alkotóelemmel (foszfolipid, vajsav, A-vitamin, béta karotin) együtt.
A belõlük készült koncentrátummal végzett kísérletek egyértelmûen bebizonyították ezt a hatást: Rákos sejtekkel beoltott állatok közül azokban nem fejlõdött ki tumor, amelyeket a tej ezen alkotóelemeinek - különösen a konjugált linolsavnak - a koncentrátumával kezeltek. Laboratóriumi körülmények között mesterségesen létrehozott rákos sejteket is elpusztította. Igaz, a természetben nem fordul elõ ekkora koncentrátumban, de mint természetes bioaktív anyag, a rendszeres fogyasztása biztosítja a szervezet számára a védelmet.
Az is kiderült, a tejzsír nem hogy növelné a vér koleszterin szintjét, hanem csökkenti. Sõt! Az is bebizonyosodott, hogy a tejzsírban lévõ konjugált linolsav nem csak nem hizlal, hanem a lerakódott zsírpárnákat eltünteti, aki rendszeresen fogyasztja, nem hízik el. A vajsav a gyermekek számára igen fontos növekedési faktort is tartalmaz.
A ló másik oldala
Ezek a margarinok. A szakemberek nem azt mondják, hogy ne együnk margarint, hanem azt, hogy a kettõ egyensúlyát kellene helyreállítani, hogy a szervezetünk naponta hozzájusson a természetes védelmet biztosító tejzsírhoz.
A margarinok bár finomak, mesterségesen elõállított termékek. A növényi olajok vegyi kezelése során képzõdnek az ún. transz-zsírsavak. Ebbõl a keményített zsírból készülnek a margarinok.
A Harvard egyetem kutatói már 1993-ban megjelentettek egy tanulmányt, amelyben kijelentették: a transz-zsírsavak rendszeres és nagy mennyiségû fogyasztása érelmeszesedést okoz. (A transz-zsírsav a természetben nem fordul elõ, mesterségesen elõállított ipari termék.)
Ezzel szemben a természetes tejzsír a rákellenes bioaktív anyagok leggazdagabb tárháza és az eddigi hiedelmekkel ellentétben az érelmeszesedést is csökkenti.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
Kicsit nehéz bánni vele, mert úgy siklik ki a kezeink közül, mint az angolna, mégis van valami különösen izgató Bianca puszta látványában is.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!




