hirdetés
null

AIDS vakcina öt éven belül

A kutatások több új ígéretes gyógyszerrel is kecsegtetnek az oltáson kívül.
2002.07.10 07:34, Forrás: Népszava

Egy remélhetőleg már 2004-2005-ben elérhető AIDS-vakcináról számoltak be a jelenleg zajló nemzetközi AIDS-konferencián. Bemutattak egy új gyógyszert is, amely az eddigiektől eltérő módon harcol a HIV-vírus ellen.


A BBC Barcelonában tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy jelenleg, vagyis 21 évvel a betegség elleni küzdelem megkezdése után csupán nyolc olyan védőoltást tesztelnek embereken, amelyek ígéretes hatással kecsegtetnek. E klinikai próbák legtöbbje még igen korai stádiumban van, de közülük egy már közel áll a tesztek befejezéséhez.

A szóban forgó vakcinát a VaxGen nevű amerikai cég állította elő, amelynek vezetője, Donald Francis a konferencián elmondta: a védőoltás öt évvel előbb kerülhet piacra, mint azt korábban tervezték.

A vakcina csimpánzokon működőképesnek bizonyult, s eddig igen biztatóak a klinikai vizsgálatok eredményei is, melyeknek részleteit a következő évben hozzák nyilvánosságra. A forgalomba hozatalhoz a biztonságosság mellett az is szükséges, hogy a hatóanyag legalább az esetek egyharmadában kialakítsa a védettséget.

A VaxGen vakcinája részt vesz minden idők legnagyobb tesztelési programjában is, amelyet ez év végén kezdenek meg Thaiföldön, 16 000 ember részvételével. A célcsoportot a különösen veszélyeztetett emberek, főleg a prostituáltak és az intravénás droghasználók jelentik. A vakcinát egy másik hatóanyaggal együtt próbálják ki, hogy hatékonyabb, kombinált immunválaszt érjenek el, amely a várakozások szerint nagyobb védettséget ad, mint egy vakcina önmagában.

Alapvető fontosságú azonban, hogy már most megkezdődjön a vakcina terjesztésének előkészítése, hogy sikeres esetén eljuthasson majd azokra a helyekre is, ahol valóban a legnagyobb szükség van rá. Ebben oroszlánrészt kell vállalnia a gazdag országoknak.


Barcelonában háromhetes konferencia kezdődött szombaton a szerzett immunhiányos tünetcsoportról (AIDS), illetve a humán immunhiányos vírusos (HIV) megbetegedésekről. Dr. Frederick Hecht, a San Franciscó-i General Hospital (Kaliforniai Egyetem) tudósa a tanácskozás előtt újságíróknak gyászos képet festett a jelenről és a közeljövőről. Elmondta, hogy a 90-es évek közepén sikerült hatékony gyógyszerekkel meghátrálásra kényszeríteni az AIDS-et, mert a három potens gyógyszerrel alkalmazott terápia lehetővé tette a betegeknek, hogy változatlanul viszonylag normális életet éljenek.

A vírus azonban visszavágott. Kiderült, hogy a fertőzöttek esetében a gyógyszerek nem mindig hatásosak, mert a vírus egyre komolyabb ellenállást tanúsít ellenük. A modern kor problémája, hogy az egykor könnyedén - például antibiotikumokkal - kezelt betegségek ma már nehezen vagy egyáltalán nem gyógyíthatók. A vírusok, baktériumok - saját evolúciós törvényeik szerint - idővel kifejlesztik saját "ellenanyagaikat", és ellenállóvá válnak az egykor nagy hatásúnak vélt gyógyszerekkel szemben is: olyan mutációk alakulnak ki, amelyek fittyet hánynak az antibiotikumoknak.

"Ha valaki azt hiszi, hogy az AIDS-t okozó HIV-vírust kordában lehet tartani néhány pirula lenyelésével, akkor súlyosan téved, és komoly kockázatnak teszi ki magát" - mondta dr. Hecht. Az emberek bíznak a gyógyszerekben, egyre óvatlanabbá válnak, szexuális viselkedésük is engedékenyebb - pedig a veszély növekszik.
Dr. Hecht az elmúlt öt évben 225 olyan beteget vizsgált, aki nemrég fertőződött HIV-vírussal. Kiderült, hogy 16 százalékuknál a fertőzést olyan vírus okozta, amely a gyógyszerek legalább egyik típusával szemben ellenálló. Az egyik AIDS-ellenes, hatásos gyógyszerféleség 1996-97-ben még minden esetben hatásos volt, azaz a vírus ellenállási százaléka nulla volt; ugyanez a gyógyszer 2000-2001-ben a betegek 13,2 százalékánál már hatástalannak bizonyult.

Kimutatták azt is, hogy a HIV-vírus "genetikai ujjlenyomata" is változik: növekszik a rezisztencia hatásfoka a ma alkalmazott gyógyszerekkel szemben.
Dr. Hecht elmondta, hogy a kutatási eredményeket a The Journal of the American Medical Association különszámában publikálták. A kutató szerint nagyon is valószínű, hogy a felfedezett aggasztó tendenciák a világ más részein is hamarosan megfigyelhetőek. Barcelonában a 14. nemzetközi AIDS-konferencián mintegy 14 ezer tudós, orvos és kutató vesz részt. Nem megbízható adatok szerint a világon eddig 40 millió embert fertőzött meg az AIDS. A legutóbbi adatok arra utalnak, hogy az "AIDS-robbanás" - Afrikán kívül - leginkább a kelet-európai országokat, Kínát és Indiát fenyegeti.

Támadás miniszterek ellen

AIDS ellen küzdő szervezetek militáns tagjai lehurrogták és kifütyülték a konferencián beszédet mondó francia és az amerikai egészségügyi minisztert, megpróbálták megrohamozni az emelvényüket. Amikor a tüntetők megpróbáltak felkapaszkodni a dobogóra, amelyen Thommy Thompson amerikai miniszter mondott beszédet, a biztonsági őrök sorfalat alkottak a védelmére - mondták el szemtanúk. Thompson arról tartott beszámolót, hogy az Egyesült Államok mennyit tett bel- és külföldön az AIDS terjedése ellen.

Ezek a militánsok szemére vetik George Bush amerikai elnök kormányának, hogy a betegség terjedése ellen inkább az önmegtartóztatást javasolja, mint a óvszer alkalmazását, és nem hajlandó támogatni azokat a programokat, amelyek keretében ingyenes injekciótűvel látnák el a kábítószereseket.

A hétfőn kezdődött konferencia keddi munkanapjának egy későbbi időpontjában az Act up radikális AIDS-ellenes szervezet tagjai szóbeli támadást intéztek Jean-Francois Mattei francia miniszter ellen is. Neki azt vetették a szemére, hogy semmivel nem ígért többet az AIDS elleni küzdelemben, mint az előző francia kormányok. Mattei ugyanis az ezt megelőző sajtóértekezletén azt mondta: az új francia kormány folytatja azt a támogatást, amelyet az előző nyújtott.

Az Aids helyzet Spanyolországban

Spanyolországban a HIV vírusfertőzöttek száma a lakosság 3 ezrelékét teszi ki, és az AIDS-megbetegedések száma évek óta csökkenőben van, a központi kormány, az autonóm tartományi szervek, a nem kormányzati szervezetek és a privát szektor közös akcióinak, valamint a lakosság egyre fokozottabb felvilágosításának köszönhetően - derült ki Francisco Parrasnak, a Kábítószerekkel Kapcsolatos Országos Terv titkárának írásából, amely az El Mundo hétfői számában jelent meg.

Spanyolországban a legveszélyeztetettebb csoport a kábítószeresek, konkrétan a heroinfüggők köre, akik a közös injekciós tű használata által fertőződnek meg. Őket követik a prostituáltak, majd a homoszexuális férfiak. A központi kormány, valamint az autonóm tartományi szervek - a nem kormányzati szervezetek és a privát szektor támogatásával - az utóbbi években a nagyvárosokban olyan "narkótermeket" hoztak létre, illetve olyan "narkóbuszokat" közlekedtetnek a kisebb településeken, amelyek egyszer használatos, eldobható injekciós tűt osztogatnak ingyenesen a heroinfüggők közt.

Ezen kívül biztosítják számukra a drog beadásának higiéniai feltételeit, és ingyenes laboratóriumi, illetve szükség esetén orvosi ellenőrzést és pszichológiai támogatást biztosítanak. A prostituáltak és a homoszexuálisok körében felvilágosító kampányokat szerveznek és ingyenes óvszert osztogatnak. Fokozódott a felvilágosítás az iskolákban és az ifjúsági szervezeteken belül is. A becslések szerint a spanyol HIV-fertőzötteknek mintegy 25 százaléka nincsen tisztában állapotával.

Parras a spanyolországi AIDS-helyzet alakulását elemezve kiemelte, hogy az utóbbi tíz évben éppen az AIDS veszélyének növekedésével összefüggésben javult a kábítószerfüggők és a homoszexuálisok társadalmi elfogadottsága.

Afrikai helyzet

A két nem nagyjából azonos arányának felborulásához vezethet Fekete-Afrikában az, hogy magas a HIV-fertőzöttek aránya a szülőképes korú nők körében, és az egyensúlyt legfeljebb csak több nemzedéknyi idő után lehet majd helyreállítani. Erről egy ENSZ-tisztségviselő tartott előadást kedden Barcelonában a XIV. nemzetközi AIDS-konferencián. Az ENSZ Népesedési Alapjának adatai szerint a fekete-afrikai fiatal nők 58 százaléka AIDS-beteg, vagy fertőzött annak vírusával, a HIV-vel, ami azt jelenti, hogy többször - helyenként hatszor - annyian vannak, mint az ugyanazon a világrészen élő férfiak.

Peter Piot, a világszervezet AIDS-ellenes szakosított szervezetének (UNAIDS) igazgatója szerint a jelenség miatt olyan helyzet alakulhat ki, mint háború idején, lyuk keletkezik a "korpiramisban", csak éppen a másik nem esetében. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy még gyorsabban terjed a vírus, mert több férfi létesít nemi kapcsolatot ugyanazzal a nővel - tette hozzá.

A háborúk nagyban hozzájárulnak az AIDS terjedéséhez, mert a háborúk alatt több ezer nő - gyakran állapotosan - esik nemi erőszak áldozatául, fertőződik meg a HIV-vírussal - olvasható a UNAIDS-nek a konferencián bemutatott jelentésében. A HIV-fertőzöttek aránya a világ fiataljai körében az évtized végére több mint hetven százalékkal is nőhet, számuk 2010-ben elérheti a 21,5 milliót.

Ma a világ 40 millió AIDS-betegének, illetve HIV-fertőzöttjének mintegy harmada 25 év alatti - közölte a konferencián Drew Altman, egy amerikai központú, független emberbaráti alapítvány, a Kaiser Family Foundation elnöke. Az évi ötmillió új HIV-fertőzött majdnem hatvan százaléka 15 év alatti. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor a legsúlyosabb helyzetű országokban több mint 21 millió 20 és 34 év közötti fiatal halhat meg csak ebben az évtizedben - tette hozzá.

Spanyol lapok összefoglalója az afrikai és karibi helyzetről

Afrikában az átlagos várható élettartam az AIDS miatt 62 évről 47 évre csökkent, és a legsúlyosabb helyzetben lévő országokban az elkövetkező évtizedben a felnőtt lakosság egyharmada kihalhat, ami súlyos társadalmi feszültségekhez vezethet - írta a spanyol ABC hétfői száma.

A várható élettartam hét közép- és dél-afrikai országban 40 év alatt van, és ezekben az országokban a születések aránya alatta marad az elhalálozásokénak. Botswanában például a felnőtt lakosság 39 százaléka HIV fertőzött, Zimbabwében pedig 30 százalék, és ez oda vezethet, hogy a felnőtt lakosság - benne a kvalifikált munkások és szakemberek - egyharmada tíz év alatt kihalhat, ami súlyos társadalmi feszültséghez vezethet, nem csak az érintett országokban, hanem világszinten is - ismertette az ABC az ENSZ statisztikáit.

Az El País és az El Mundo ugyanakkor egy pozitív esetről számolt be, a barcelonai ENSZ-konferencián részt vevő Fred Minandi malawi farmer esetéről, aki négy évvel ezelőtt egy nem kormányzati szervezeten, az Orvosok Határok Nélkül-ön keresztül jutott gyógyszerhez és kezeléshez, és azóta állapota kielégítő. "Az AIDS Afrikában is gyógyítható, és erre én vagyok a bizonyíték" - jelentette ki Minandi az El Paísnak.

Az El Mundo idézte Rafael Vilasanjuan, az említett szervezet vezérigazgatója szavait: "Az AIDS-et a legrosszabbul ellátott helyeken is lehet kezelni. Ez már nem lehet kifogás: évek óta tevékenykedünk olyan országokban, ahol nagyon rosszak az egészségügyi feltételek, és hat hónapos kezelés után ugyanolyan hatékonyságot érünk el, mint Európában".

Az El País arról is beszámolt, hogy 15 Karib-tengeri ország - Afrika után a legérintettebb térség, ahol 420 ezer vírusfertőzött él - megállapodásra jutott hat gyógyszergyárral, amelyektől 70-90 százalékos árengedménnyel fogják megvásárolni az AIDS-betegek kezeléséhez szükséges gyógyszereket.

Egy HIV fertőzött kezelésének évi gyógyszerköltsége normális körülmények közt 12 ezer euró. A megállapodás aláírására a barcelonai AIDS-konferencián kerül sor. Azok a gyógyszergyárak, amelyek elfogadták a karibi országok kormányainak felhívását, a következők: az európai GlaxoSmithKlein, a Hoffmann-La Roche és a Boehringer Ingelheim, valamint az észak amerikai Bristol-Myers, a Merck and Co. és az Abbott. A barcelonai konferencia elnökhelyettese, Jordi Casabona a megállapodással kapcsolatban kijelentette, hogy az példa kell legyen egy hasonló, világszintű, az ENSZ koordinálásával irányított megállapodásnak.

Új gyógyszer

Egy teljesen új típusú gyógyszert hoznak egy éven belül forgalomba a szerzett immunhiányos betegség, az AIDS legyőzésére - jelentették be hétfőn a kutatók a XIV. nemzetközi AIDS-értekezleten, Barcelonában.

Az egyelőre T20-nak elnevezett hatóanyag - egy hosszú protein lánc - megakadályozza, hogy az AIDS vírusa bekerüljön a sejtekbe (fusion inhibitor). Az eddigi 16 különféle AIDS ellenes gyógyszer csak azután fejtette ki hatását, hogy a vírus már bejutott az immunrendszer sejtjeibe. Az anyagot a svájci Roche Holding és az amerikai Trimeris biotechnológiai cég fejlesztette ki közösen. Várhatólag 2003 első negyedévében kerül piacra Európában és Észak-Amerikában. Tervezett árát még nem közölték, de a Roche egyik illetékese annyit már elárult, hogy drágább lesz, mint a többi, amúgy sem olcsó AIDS-gyógyszer.

A konferencián közzétett klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a T20-as kezelés után kétszer annyi páciens vérében süllyedt észlelhetetlen szintre a vírusok száma, mint a hagyományos gyógyszerek alkalmazása esetében. A teszteket több mint ezer betegen végezték Észak-Amerikában, Brazíliában, Európában és Ausztráliában olyan betegeken, akik már nem voltak kezelhetők hagyományos módszerekkel. A barcelonai Germans Trias i Pujol kórház AIDS-részlegének vezetője, Bonaventura Clotet professzor egyenesen csodálatosnak minősítette az elért eredményt.

Az S-1360-as hatóanyag egy másik gyógyszer-kategóriába, az úgynevezett integrase inhibitorok közé tartozik, amely még a sejtbe való behatolása előtt megtámadja a HIV-vírust, vagyis megakadályozza, hogy a vírus fertőző génjeit a megtámadott sejt DNS-ébe juttassa. Az új szer a vírus három enzimje közül az integrézt semlegesíti, innen származik elnevezése.

Az új hatóanyag kísérleteit a GlaxoSmithKline Plc. vállalat a japán Shionogi & Co. Ltd. támogatásával végzi. Jövő év elejére rendelkezésre állnak majd a második kísérleti szakasz eredményei is, vagyis a teszten részt vevő 100 HIV-fertőzött személy kezelési adatai. Ha pozitív eredménnyel zárul a folyamat, az új gyógyszer akár 2006-ban a gyógyszertárakba kerülhet.

Orvosok szerint életbevágó szükség van az új típusú gyógyszerekre, mivel gyors iramban alakulnak ki a HIV-vírus mutánsai, amelyek ellen a hagyományos készítmények már nem hatékonyak. Az S-1360-as olyan AIDS-betegeknek adhat reményt, akik számára a korábbi gyógyszerek már nem használnak.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Agyrázkódás - Tünetek és ellátás
2012. máj. 26. 05:21

Allergia csecsemőknél és kisgyermekeknél
2012. máj. 26. 02:51

A vastagbél betegségeinek szűrése
2012. máj. 25. 23:23

Milyen a jó kórházi gyógyszerész?
2012. máj. 25. 23:00

Cukorbeteg gyerekek - Speciális kérdések az életmódról
2012. máj. 25. 21:41

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.