hirdetés

Kártérítési per is indulhat kurucinfó ellen

Nagy összegű polgári peres kártérítési eljárás megindítását is elképzelhetőnek tartja a kurucinfó ellen az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára.
2007.08.25 09:15, Forrás: MTI

hirdetés

Kondorosi Ferenc az MTI-nek pénteken azt mondta, a szaktárca jogászai még a hétvégén áttekintik, hogy milyen jogi lépésekre van lehetőség a kurucinfó nevű portál ügyében, melyet a miniszterelnök is uszító hangvételűnek minősített. Az államtitkár közölte: mind a büntetőjogi, mind pedig a polgári peres kártérítési eljárás elindításának lehetőségét megvizsgálják.

"A hétvége elemzéssel telik, áttekintjük a jogszabályokat a minisztérium jogászaival, valamint bevonjuk a munkába az országos rendőr-főkapitányság szakértőit is" - mondta az államtitkár. Közölte, megvizsgálják a nemzetközi és az európai jogi összefüggéseket, a büntető jogszabályokat, a nemzetközi jogsegélyre vonatkozó rendelkezéseket és a hatályos nemzetközi egyezményeket is. Utalt arra, hogy az említett portál szervere nem Magyarországon van, így a hazai jogszabályok alapján nehezen tudnak fellépni az oldalon megjelenő írások szerzőivel szemben.

Elmondta, azon túl, hogy áttekintik, mit tehetnek a hatályos jogszabályok alapján, azt is megvizsgálják: milyen új jogszabályokat lehet alkotni. Takács Albert igazságügyi miniszter a kormányfő kérését követően azt mondta: jogszabályi változtatásokra is szükség lehet a megoldásához.

Gyurcsány Ferenc azt is kérte, a vizsgálat terjedjen ki arra, hogy a hatályos magyar büntetőjogszabályok, illetve a sajtótörvény rendelkezései megteremtik-e a kurucinfóval szembeni arányos fellépés jogalapját.

Kondorosi Ferenc szerint mindig a mostanihoz hasonló konkrét esetek hozzák elő a problémákat. Utalt arra, hogy az elmúlt 17 évben az alapjogok tekintetében nem alkották meg a "korlátozó" jogszabályokat. "Magyar beállítottságunk olyan, hogy mindenki a büntetőjogért kiált első körben, majd utána hirtelen védeni kezdi a szabadságjogokat" - fogalmazott. Nem szabad elfelejteni, hogy a véleményszabadság határát meglehetősen tágra szabtuk 1990-ben, "sajnos vagy hála Istennek" - tette hozzá.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Gyurcsány a Kurucinfóval szembeni fellépést fontolgatja Nagy balhé készül - a kuruc.info felbosszantotta az adatvédelmi biztost Az adatvédelmi biztos mobilszámát is közzétette a kuruc.info hírportál Polgári és büntetőjogi felelősséggel is tartozhat a kuruc.info A kuruc.info előbb közzétette, majd kamunak minősítette Schmidt Mária mobiltelefonos híváslistáját OVB: törvénysértő a kuruc.info plakátja

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Égési sérülések - A kezelés aranyszabályai
2013. máj. 20. 06:11

A migrént provokáló tényezők
2013. máj. 19. 21:11

A meddő nőknek sem kell lemondani a babáról
2013. máj. 19. 17:12

Milyen tényezők növelik a szívinfarktus kockázatát?
2013. máj. 19. 15:36

A radikális fogyókúrából hízókúra lesz?
2013. máj. 19. 13:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.